A magyal apropóján leginkább a megbocsátásról szeretnék írni.

Indulatos és sértődékeny vagyok, az életem sokszor szolgált olyan szituációkkal, mikor  'megbocsátási helyzet' állt elő.Gyerekként az ember még tudja, kamu az egész.Képtelenség pillanatokon belül elfelejteni a sérelmeket, és semmit sem lehet meg nem történtté tenni.

Nyilvánvaló, az ilyen megbocsátási ceremóniák főleg az indulatok megfékezését szolgálják.

Aztán valahogy elhisszük ezt az egészet.Hiszen a kereszténység is erre tanít."Megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel."Vagy félreértjük egy kicsit?

Képzeljük el a szitut!Valaki jól fejbe vág bennünket egy darab kővel.Kizárt, hogy ne érezzünk dühöt és fájdalmat.Tudjuk, hogy amit a másik tett, az rossz.Talán beindul az agyunkban a 'mivel érdemeltem ezt ki' reakció és nem csinálunk semmit.Csakhogy a fenti idézet nem erre utal.Jogos felháborodásunkban hozzá vágjuk a kezünk ügyében lévő majszolnivalót a tetteshez.Szerintem fontos momentum az aktivitás és a kenyér is.Megdoblak, hogy érezd, túllépted a határt, de csak kenyérrel, mert semmilyen körülmények között nem akarok kárt tenni benned.Ez már így hitelesebb, nem?

Soha többé nem szeretnék a megbocsátás csapdájába esni, nem akarok úgy tenni, mintha mi sem történt volna, nem hazudom, hogy nincs bennem negatív érzelem.Nem azért fogok túllépni a történteken, mert 'jóember' vagyok.Ehhez nyomósabb indok kell.Mondjuk az, hogy úgy érzem, úgy gondolom, hogy a történtek sem tudják szétszakítani a másikhoz fűződő kötelékeimet.Mi okból?Ez maradjon a Jóisten titka.